A zsidó evangélium

• Eredeti cikk: Matthew: Jesus Is the Promised Messiah
• Szerző: Mark L. Strauss
• Fordította: Rácz-Schliszka Gábor és Páll László
• Lektorálta: Horváth Kávai Andrea, Páll László és Székely Pál Domokos

Az egyik legmeglepőbb dolog, amivel az Újszövetséget első alkalommal olvasók szembesülhetnek, hogy Jézus történetét négy külön könyvben is megírja a Biblia: Máté, Márk, Lukács és János evangéliumában. De miért van négy az Újszövetségben belőlük? Miért nem csak egyszer van elejétől a végéig kifejtve Jézus története? – kérdezhetnénk. Érdekes módon az évszázadok folyamán többen is megpróbálkoztak az evangéliumok harmonikus összefűzésével, hogy egyetlen történetet faragjanak belőle.

Az egyik legelső ilyen próbálkozás egy második századi egyházatya, Tatianosz nevéhez fűződik. A Diatesszarón című művének neve is jelzi, hogy egy evangéliumot próbált szőni „a négyből.” Tatianosz könyve igen népszerű lett bizonyos keresztyén körökben, ahol elsősorban ezt használták az evangéliumok istentiszteleti felolvasására.

Ez azt jelenti, hogy jobb lenne, ha csak egy evangéliumunk lenne? Akik vallják, hogy a Biblia Isten szava, azok egyöntetűen nemmel felelnének erre a kérdésre. Hiszen végsősoron a Szentlélek adta nekünk mind a négy, Istentől ihletett evangéliumot. Ha elkezdjük szétvágni és egy könyvvé összeilleszteni őket, akkor négy, a Lélek által ihletett mestermunkát alakítunk át egyetlen, nem Istentől ihletett, emberi alkotássá. Mégis – és van ebben egy kis irónia – éppen a konzervatívabb keresztény gyülekezetek, iskolák és teológiák tanítják úgy az evangéliumokat, mint amik összefűzve elénk adják „Jézus életét”. Teszik ezt ahelyett, hogy mindegyik művet a saját kontextusában értelmeznék. Bár a cél nemes: megismerni Jézus teljes történetét, de a végeredmény mégis töredékes.

Már csak azért is, mert mindegyik evangélium valójában egy egyedi képet fest le Jézusról. Mindegyiknek megvan a saját története és egyéni hangsúllyal bíró teológiai üzenete. Ha egybe szerkesztjük őket, akkor nagy a veszélye annak, hogy elveszítik különleges nézőpontjukat. Sőt, ami még rosszabb, ezzel azt kockáztatjuk, hogy a Szentlélek üzenete nem ér el hozzánk a szövegen keresztül. A következőkben éppen ezért egy négy bejegyzésből álló sorozatban tekintjük át az egyes evangéliumok sajátos tematikáját és teológiáját.

A Messiás evangéliuma

Bár vélhetően nem ez keletkezett a legkorábban (ugyanis a Márk szerinti lehetett az első), mégis a Máté szerinti evangélium szerepel az Újszövetség első könyveként. Ez azért helyénvaló így, mert a négy közül ez kötődik leginkább a zsidósághoz és az Ószövetséghez, és ebben található a legtöbb utalás a Messiáshoz kapcsolódó prófétai ígéretekre. Máté központi témája az ígéret beteljesülése: Isten Ószövetségben adott ígéretei szerint megváltást fog hozni a népének, Izráelnek és az egész világnak. Ezek az ígéretek Jézus, a Messiás eljövetelével teljesednek be. Az egyház erre az örömteli hírre azzal kell, hogy válaszoljon, hogy elmegy szerte a világba, és Jézus tanítványaivá (követőivé) teszi az embereket (Máté 28,18–20).

A nemzetségtáblázat

Máté evangéliumának minden egyes oldalát mélyen áthatja az ígéret és beteljesülés témája. A könyv ezzel a kijelentéssel kezdődik: „Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve.” Ezt a sort egy 41 nemzedéken át levezetett nemzetségtáblázat követi. Habár a nyugati civilizáció leértékelő módon terjengős, különlegességekként tartja számon ezeket, Máté és olvasói e fenti kijelentést valószínűleg minden idők legizgalmasabb hírének tartották. A nemzetségtáblázat Jézust „Ábrahám és Dávid fiaként” mutatja be, ami azt jelenti, hogy a bibliai történelem két legjelentősebb alakjának vérvonalához tartozik.

Először is Isten arra hívta Ábrahámot, hogy hagyja el szülőföldjét, a mezopotámiai Úr-Kaszdím városát és egy olyan helyre menjen, amit ő mutat neki. Isten szövetséget kötött Ábrahámmal és megígérte, hogy egy nagy nemzetet támaszt belőle (Izráelt). Ennek a népnek adta Isten az ígéret földjét (Kánaánt), hogy végül Ábrahám utódai által nyerhessen áldást a föld minden nemzetsége (1Móz 12,1–3). Ez az ősi ígéret a megváltás által válik valóra, amit Jézus élete, halála és feltámadása tett elérhetővé minden nép számára.

Másodszor Jézust emellett még „Dávid fiának” is nevezi Máté evangéliuma (Mt 1,1). Ez azért érdekes, mert 1200 évvel Ábrahám után, amikor Izráel már letelepedett az ígéret földjén, Isten szövetséget kötött Dávid királlyal is, akinek azt ígérte, hogy az ő uralkodóháza örökre megmarad, és hogy egy leszármazottja örökké fog uralkodni Dávid trónján és országában (2Sám 7,11–16). A „Messiás” – vagyis a felkent Király és Megváltó – jövendölését az úgynevezett „késői próféták” folytatták, tovább pontosítva azt (Ézs 9,1–7; 11,1–16; Jer 23,1–6; Ez 34,23–24; 37,24–25; Ám 9,11–12; Mik 5,2; illetve lásd még: Zsolt 2; 89; 110).

Ez számukra nem csupán az izráeli – Dávid és Salamon uralma alatt fennálló – királyság fénykorához való visszatérést jelentette, hanem már az egész teremtett világ helyreállításáról és újjáteremtéséről szóló reménységként hangzott el, ami után: „a farkas a báránnyal lakik… Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, betölti a földet az Úr ismerete, ahogyan a tengert víz borítja.” (Ézs 11,6.9) Tehát amikor Máté Dávidon és Ábrahámon keresztül követi nyomon Jézus származását, akkor ezzel megerősíti azt, hogy ő a Messiás és a világ Megváltója, az emberi történelem középpontja és végcélja.

A beteljesülési formulák

A Jézus messiási voltát igazoló nemzetségtáblázat mellett Máté az ígéret és beteljesülés témáját még jobban kifejti néhány „beteljesülési formulával.” Ószövetségi idézetek segítségével mutatja be, miként teljesülnek be Jézusban a próféciák. Az egyik ilyen formula, amit Máté tíz alkalommal használ, a következő: „Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által…” Jézus szűztől való születése az Ézsaiás 7,14-ben található próféciát teljesíti be (Mt 1,22–23), családjának Egyiptomba való menekülése a Hóseás 11,1-et (Mt 2,15), galileai szolgálata pedig az Ézsaiás 9,2-t (Mt 4,14–16), és így tovább.

E beteljesülési formulákon felül az evangélista még legalább egy tucatszor idézi a héber Írásokat vagy utal valamilyen módon rájuk, ezáltal is megmutatva, hogy Jézus az, aki beteljesítette ezeket. Például amikor Heródes király megkérdezi a főpapokat és az írástudókat, hogy hol kell a Messiásnak megszületnie, ők a Mikeás 5,2.4-et idézik, megerősítve a betlehemi származását. Hasonlóan jár el, amikor Keresztelő Jánost úgy mutatja be Máté, mint akiről „Ézsaiás így prófétált: Kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” (Mal 3,1).

Vannak, akik úgy vélik, hogy Máté ószövetségi idézetei gyakran szövegkörnyezetből kiragadott mondatok, amelyek félreértelmezik a szöveg eredeti jelentését. Például a Hóseás 11,1-ben megírt „Egyiptomból hívtam ki fiamat” mondat eredetileg nem egy prófécia volt az Izráelből Egyiptomba menekülő és onnan visszatérő Messiásról. Azt mondják, hogy ez igazából nem is egy prófécia, hanem egy isteni kijelentés arról, hogy az egyiptomi fogságból megszabadította Izráelt. A teljes mondat így hangzik: „Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat” (Hós 11,1). Az Isten által teremtett nép, Izráel, metaforikusan az Ő „fiaként” szerepel itt. Akkor mégis hogyan vonatkoztathatja mindezt Máté Jézusra? Eltorzítja a szöveg jelentését, hogy az az ő céljainak megfeleljen? Vajon figyelmen kívül hagyja az egyik legalapvetőbb bibliaértelmezési elvet: kontextus, kontextus, kontextus?

Tipológia: Jézus az új Izráel

Máté evangéliumának egy értőbb olvasata ennél jobb megoldást kínál. A nyugati kereszténység a próféciákhoz jellemzően a hitvédelemben (apologetika) betöltött értékük miatt fordul. Ha valamit annak megtörténte előtt tudunk, akkor az az isteni eredetet igazolja. Ezzel szemben Máté az Írások beteljesülésére kevésbé apologetikusan, hanem sokkal inkább Isten szuverén célja felől tekint. A különféle beteljesülési mintázatok megerősítik, hogy az emberiség történelme Krisztus felé halad és benne csúcsosodik ki.

Ebből a szemszögből tekintve a Hóseás könyvéből származó mondatra, azt látjuk, hogy ez is része annak az Izráel és Jézus közötti megfeleltetésnek (tipológiának), amely az egész evangéliumon átível. Ahogyan Isten kihozta „fiát”, Izráelt Egyiptomból, úgy Jézus, Isten igazi Fia is Egyiptomból jött el (Hós 11,1; Mt 2,15). Ahogyan Izráel 40 évig vándorolt a pusztában kísértések és próbák között, úgy Jézust is megkísértette a Sátán 40 napos pusztai böjtölése során (Mt 4,1–11). És miközben Izráel újból és újból engedetlen volt Istennel szemben, Jézus mindvégig hűséges és engedelmes maradt.

Ezt a tipologikus szemléletet erősíti még továbbá az is, hogy Jézusnak a kísértésekre adott mindhárom válasza Izráel pusztai vándorlásának időszakával függ össze:

1. Izráel nem bízott Istenben, amikor megpróbáltatásként az éhség gyötörte. Jézus viszont teljesen Istenre hagyatkozott, ahogyan ezt az 5Mózes 8,3-ból vett idézete is mutatja: „Nemcsak kenyérrel él az ember.”
2. Izráel megkísértette Istent Masszában. Jézus azonban nem kísérti Istent azzal, hogy leveti magát a templom párkányáról, válaszában pedig az 5Mózes 6,16-ot idézi: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!”
3. Végül pedig Izráel bálványimádásra adta a fejét, megszegve Isten kizárólagos imádatának parancsát (5Móz 9,12; Bír 3,5–7). Jézus ezzel szemben a következő szavakkal utasítja vissza a Sátán imádatát, aki cserébe neki ígérte a föld minden királyságát: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (lásd 5Móz 6,13).

A Jézus-Izráel párhuzam abban is megmutatkozik, hogy Máté Jézust Isten szolgájaként említi. A „szolga” kifejezés többször is megjelenik Ézsaiás könyvének 40–55. fejezeteiben. Egyes helyeken ez Izráel népét jelenti (Ézs 41,8; 44,1.21; 45,4), máshol pedig egy személyre vonatkozik, aki megváltást hoz a népnek (Ézs 42,1; 49,5–7; 50,10; 52,13; 53,11). Isten szolgájaként Izráel feladata lett volna, hogy a többi nép számára világosság legyen, mely felfedi előttük Isten dicsőségét (Ézs 42,6; 49,6). De Izráel befelé fordulva inkább elzárkózott, és nem teljesítette elhívását. Ezzel szemben Jézus hűséges maradt küldetéséhez és Isten igaz szolgájaként jelent meg. Máté az ő szolgálatát egy ézsaiási idézettel (42,1–4) foglalja össze: „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki… És az ő nevében reménykednek majd a népek.” (Mt 12,15–21) A Szentlélek erejével Jézus beteljesíti Izráel végidőkre szóló szerepét.

Ez alapján láthatjuk, hogy Máté evangéliuma nem magyarázza tévesen a Hóseás 11,1-ben leírtakat, hanem mindez része Jézus tipologikus bemutatásának, hiszen ő az, aki végül beteljesíti Izráel rendeltetését. Jézus, a szolga-Messiás és Isten Fia, Izráel népét képviselve véghez viszi azt, amiben Izráel azelőtt kudarcot vallott. Elvégzi Izráelnek azt az Ószövetségben kapott küldetését, hogy felfedje Isten dicsőségét és elvigye a megváltás üzenetét a föld végső határáig.

Még több tipológiát találunk Jézus új Mózesként való ábrázolásában:

• Ahogyan Mózes felment a Sínai-hegyre, hogy megkapja az Izráellel kötött első szövetség feltételeit, melyeket kőtáblákra írva kap meg, úgy Jézus is „hegyi” beszédében egy új szövetséget hirdet meg, amit viszont immár Isten a szívünkbe ír be (Jer 31,31–34).
• Mózes arca ragyogott, amikor lejött a Sínai-hegyről az Istennel való találkozás után (2Móz 34,29–33), a megdicsőülésekor pedig Jézus elváltozott arca is ragyog, mint a nap (Mt 17,2).

Máté evangéliumának felépítése is ezt a párhuzamot támasztja alá. Miként Mózes a Tóra öt könyvének szerzője, Máté evangéliuma is Jézus öt nagy beszédéről ad számot:

1. A hegyi beszéd (5–7. fejezet)
2. A tizenkét tanítvány kiküldése (10. fejezet)
3. Az Isten országáról szóló példázatok (13. fejezet)
4. A gyülekezeti életről és fegyelemről szóló beszéd (18. fejezet)
5. Az Olajfák hegyén elmondott beszéd (23–25. fejezet).

Ezekből láthatjuk, hogy Jézus az új Mózes, aki egy új szövetséget hirdet és egyben beteljesíti a Sínai-hegyen adott törvényt.

Ezek a példák jól mutatják, hogy Máté milyen sokféle címet használ Jézusra az evangéliumában: Messiás, Király, Úr, Isten Fia, Emberfia, Dávid Fia, Immánuél – és sorolhatnánk. Ezek mindegyike az Ószövetségből ered, és valamilyen módon mind a beteljesülés témája és a mennyek országának eljövetele felé mutat.

Máté kiléte, címzettjei és írásának célja

Ki volt tehát Máté, és miért írta meg az evangéliumát? Mivel egyik evangélium sem nevezi meg a szerzőjét, szigorúan véve mindegyiket anonimnek tekinthetjük. Az egyházi hagyomány azonban elénk tárja, hogy az első evangélium szerzője Máté, a vámszedő, akit Jézus elhívott, hogy tanítványa legyen (Mt 9,9–13; 12,3). Márk és Lukács Léviként említi (Mk 2,13–17; Lk 5,27–32), talán arra utalva ezzel, hogy Lévi törzséből származó (lévita) volt. Ezen felül nem sokat tudunk Mátéról.

Kik számára írt Máté? Amíg Márk evangéliuma gyakran megmagyarázza a zsidó szokásokat (Mk 7,2–4; 15,42), és ennek megfelelően hallgatósága elsősorban pogány származásúakból állhatott, addig Máté gyakran magyarázat nélkül hivatkozik ezekre a gyakorlatokra (szertartásos mosdás – Mt 15,2; templomadó – Mt 17,24–27; imaszíjak és ruhabojtok – Mt 23,5; meszelt sírok – Mt 23,27). Ebből pedig arra következtethetünk, hogy Máté célközönsége elsősorban zsidó származásúakból állhatott. Mátéról elmondható még, hogy gyakran használja a „mennyek országa” kifejezést az „Isten országa” helyett. Az itt használt „menny” egy bevett, zsidó körülírás volt az „Isten” szóra, amit az ő neve iránti tiszteletből nem használtak.

Az eddigiek zsidó származású hallgatóságra utalnak, viszont Máténál található az egyik legerőteljesebb vádbeszéd is a zsidó vallási vezetők ellen. Amíg Márk csak röviden beszél az írástudókról (Mk 12,38–40), addig Máténál egy egész szóáradat zúdul a törvény tanítói és a farizeusok ellen (Mt 23,1–38). Jézus elmarasztalja őket, mint képmutatókat, vak vezetőket, bolondokat, kapzsikat, önelégülteket, gyilkosokat, sőt, még viperafajzatoknak is nevezi őket. Elég kemény szavak!

Akkor most Máté zsidóellenes vagy zsidópárti? Erőteljes zsidó szemléletmódja és a vezetőket érő hasonlóan erős kritikájából arra következtethetünk, hogy Máté elsődleges címzettje egy olyan zsidókeresztyén közösség, amely konfliktusban és vitában állt tágabb környezete (nem hívő) zsidóságával. Ugyanis mindkét oldal, az egyházi és zsinagógai közösség is azt állítja magáról, hogy ő Isten igazi népe. Annak Írásait is mindketten saját örökségüknek vélték. Máté zsidó származású ellenfelei számára ez a kialakulóban lévő mozgalom eretnekségnek számít, és egy hamis messiás követését jelenti. Máté közössége számára viszont nyilvánvaló, hogy a próféciák beteljesedtek Jézus, a Messiás érkezésével. Az egyház jelenti Isten – zsidókból és pogányokból álló – valódi népét, akik elfogadták Jézust mint Messiást, és az Isten országáról szóló üzenetét. Ebben a kontextusban tehát Máté ígéret–beteljesülés tematikája az evangélium üzenetének igazságát és az evangélium hirdetőinek hitelét is bizonyítja.

Fedezd fel a BibliaProjekt videóit és anyagait!

---

Külön köszönet

Mark L. Strauss a San Diego-i Bethel Seminary újszövetség-professzora, számos mű szerzője. A bejegyzésünk témájában a legrelevánsabb a „Four Portraits, One Jesus: A Survey of Jesus and the Gospels” („Négy ábrázolás, egy Jézus: Egy tanulmány Jézusról és az evangéliumokról”) című műve. Aki behatóbban szeretne foglalkozni az evangéliumokkal, annak ez a mű kihagyhatatlan!

---

Támogasd az Alapítvány munkáját!