• Eredeti cikk: Animal Sacrifice? Really?
• Szerző: A BibleProject csapata
• Fordította: Rácz-Schliszka Gábor és Páll László
• Lektorálta: Páll László

Sokunk számára kihívást jelenthet Mózes harmadik könyvének olvasása, különösen is, amikor elérkezünk az állatáldozatokkal foglalkozó fejezetekhez. Nem ugorhatnánk ezeket a részeket egyszerűen át? Az állatáldozat gyakorlata annyira idegen a mai világban, hogy legtöbbünknek nincs viszonyítási pontja ehhez.

Az állatáldozattal kapcsolatos képzeteink különféle helyekről származnak. Ezek legtöbbje nem éppen bibliai eredetű: az ókori görög templomokban tartott pogány szokásoktól kezdve egészen a modern kori példákig. Ilyen a Gadhimai fesztivál is, amely pár évvel ezelőtti betiltásáig a világ legvéresebb állatáldozati szertartása volt. A kollektív örökségünkben ehhez hasonló kép él az állatáldozatokkal kapcsolatban: az istenek dühösek rám, és ezért meg fognak ölni. De ha megölöm ezt az állatot, és gondoskodom arról, hogy az istenek megkapják húsadagjukat, akkor talán megbékélnek és elégedettek lesznek. És így van esély rá, hogy nem ölnek meg vagy küldenek betegséget a családomra.

Igen, ez így elég kegyetlen, akárcsak ezek az istenek.

Ha hallottál valamikor a homéroszi Íliászról vagy az Odüsszeiáról, esetleg a mezopotámiai Gilgames-eposzról, akkor ismerős számodra a fenti gondolatmenet. Az a baj, hogy amikor a bibliai állatáldozatról olvasunk, azt feltételezzük, hogy ott ugyanezek az istenek cselekednek. „A népszerű keresztyén hit beemelt egy – a görög és babiloni mítoszokra emlékeztető – pogány történetszálat Mózes harmadik könyvébe és a Jézus kereszthaláláról szóló beszámolókba.”

Az áldozatról mesélt történetünk

Az eredmény pedig egy tragikus irónia. Amit a Biblia Isten szeretetének kifejezéseként fest le, az gonosszá torzul. Valahogy így gondolkodunk:

Isten szent és tökéletes. Mi nem vagyunk azok. Emiatt Isten haragja, sőt, gyűlölete ellenünk irányul, ezért meg kell halnunk. De mivel irgalmas, ezért megengedi, hogy egy állatot vigyünk elé, hogy az haljon meg helyettünk. Hála az égnek, Jézus eljött, hogy Isten őt ölje meg helyettem. Jézus megment minket Istentől, így a halálunk után örökre a vidám és nem a rossz helyre mehetünk.

Ismerősen cseng? Ha igen, tudd, hogy ezzel nem vagy egyedül. A legnagyobb probléma a fent említett elgondolással az, hogy bibliai kifejezések használatával elhiteti: a Szentírás ezt tanítja az áldozatokról és Jézus haláláról. Ha azonban eggyel hátrébb lépsz és hagyod Mózes harmadik könyvét és az Újszövetséget szóhoz jutni, akkor rádöbbenhetsz, hogy a fenti elbeszélés hamis. Ezeket a téves elképzeléseket Isten személyéről általában Mózes harmadik könyvére alapozzák. Ezután az Ószövetség hátralévő részére is rávetítik ezt az alapjaiban elferdített istenképet. És a félreértés dominóhatása még azt is eltorzítja, amit Jézus Újszövetségben leírt életéről, haláláról és feltámadásáról hiszünk.

Áldozat és bűn

Mózes harmadik könyve úgy beszél a bűnről, mint ami egy olyan tett, amely megrongálja, megfertőzi és tisztátalanná teszi az Isten által jónak alkotott világot. Ez a gondolat az 1Mózes 3–11. fejezetekben bemutatott emberi lázadásban gyökerezik. A bűn a széttöredezett kapcsolatok következménye, és hatalmi harcokhoz, erőszakhoz és mindenfelé kiterjedő gonoszsághoz vezet.

Mindez pedig romboló, szennyező hatással van nem csupán a vétkezőre, de az egész közösségre is. Jusson eszedbe, hogy Mózes harmadik könyve közvetlenül a szent sátor elkészítése után következik, ahol is Isten az izráeli közösség szívében készült lakozni. Tehát Izráel bűne nem csupán a tábort szentségteleníti meg, hanem magát a szent helyet is. Emiatt Isten el akar menni, mint ahogyan a vandalizmus és a mindent ellepő szeméthegyek minket is távozásra késztetnének bárhonnan.

És ez nem egy közönséges hely. A szent sátor – és később a templom – Isten földi trónja, ahol a menny és föld összeér egymással. Izráel lázadása nem csupán egy szabály megszegéséből áll. Hanem abból, hogy az emberek behozzák Isten világába a romlottságot, a fájdalmat, a halált. Ráadásul mindezt a szörnyűséget egyenesen Isten lakhelyére is beviszik. Ha Izráel Istene elhagyja a templomteret, akkor az egész nép el fogja szenvedni az Isten nélküli élet szörnyű következményeit.

Az 1Mózes 3–11. fejezetekből már jól ismerjük, hogy mi történt, miután az ember Isten Édenkertben megtapasztalható jelenlétéből való távozásra kényszerült. Mindez a bábeli lázadáshoz és végül Isten népének egyiptomi szolgaságához vezetett. Az Egyiptomban játszódó események rámutatnak: mi történik, ha az ember Isten jónak alkotott világát kisajátítja a jó és rossz fogalmának önkényes átértelmezésével. Isten igazsága az egyetlen lehetséges válasz erre a lázadó vandalizmusra.

De Isten nem akarja, hogy az emberek ugyanazokat a következményeket éljék át, mint a fáraó. Isten pontosan tudja, hogy Izráel ugyanolyan romlott, mint az emberi nem többi része. Ezért is ígérte meg Ábrahámnak, hogy a népekre újra kiárasztja majd isteni áldását az ő leszármazottjain keresztül (ahogyan arról az 1Mózes 12 beszámol).

Isten a saját ígérete által arra kötelezte magát, hogy nem pusztítja el Izráelt, amikor vétkezik ellene. És így érkezünk el ahhoz, hogy Isten milyen módon számol le Izráel bűnével, lázadásával. Egy az Izráel szomszédjai körében már meglévő gyakorlatot, az áldozatbemutatást használja fel erre Isten. Ám teljesen megváltoztatja e szimbolikus szertartás jelentését. Nézzük is meg közelebbről!

A jelképes helyettes

Mostanra már valószínűleg érthető a Mózes harmadik könyvében elénk táruló dilemma. Az izráeliek – hozzánk hasonlóan – bűnös, megromlott emberek, akik továbbra is fognak bűnöket elkövetni. Ezért kétségbeejtően nagy szükségük van arra, hogy Isten megtisztítsa őket. Izráelnek egy olyan rendszerre volt tehát szüksége, amely:

1. Elfordítja a bűntől
2. Megfizeti a bűnök miatti tartozást
3. Módot talál arra, hogy a közösséget (és a templomot) megtisztítsa a bűn fertőző mocskától
4. És egyúttal lehetővé teszi számára, hogy Isten jelenlétében maradjon.

Ez elvezet bennünket a Mózes harmadik könyvében megjelenő áldozati gyakorlathoz. Ahogyan korábban is említettük, különböző állatok feláldozása megszokott volt az ókori Közel-Keleten. Mózes harmadik könyvében viszont mindez teljesen más értelmet és jelentőséget nyer. Izráelnek tehát semmi köze sincs a környező népek által tisztelt szeszélyes és haragvó istenekhez.

Isten népe számára az, hogy elvágták egy állat torkát, és nézték, ahogyan a vér (azaz az élet) kifolyik a testéből, a bűneik és az önzésük pusztító következményeinek érzékletes szimbóluma volt. Igen nagy tehát a tét: az emberi gonoszság szabadította a halált a világra. Ha az egyik izraelita becsapta a szomszédját vagy ellopott egy szamarat, könnyen gondolhatta: ez mégsem olyan, mint megölni egy embert. De ha ezt felszorozzuk a nép több tíz- vagy százezer tagjának vétkeivel, akkor máris kirajzolódik előttünk egy erkölcsileg romlott és erőszakos társadalom képe. A világba kiszabadult bűn fokozódik és elindít egy lefelé tartó spirált, amelyet már korábban is láttunk a bibliai történetben. Annak az állatnak a halála mutatja be egy kézzel fogható szimbólum által, hogy mi is forog kockán. Ez a közösség számára szó szerint élet-halál kérdés. A szimbólumnak ezt a részét elrettentő példának is nevezhetjük.

Az állat halála azonban nem csupán a bűn tragikus következményére való emlékeztetés volt, hanem az élete szimbolikus helyettesítő áldozatként szolgált. A bűn – a halál és fájdalom által – szétrombolja az Isten által teremtett világot. Ezért az embernek szembe kell néznie pusztításának jogos következményével. Hála Istennek, ő szereti teremtett világát és nem akar végezni vele. Egy állat életének szimbolikus feláldozása megfizeti a váltságdíjat és fedezi az ember tartozását.

Áldozat és Engesztelés

A „fedez” / „elfedez” a héber ’káfar’ kifejezés szó szerinti jelentése, amit mi magyarra a „kiengesztel” igével fordítunk. A szimbólum egy újabb jelentésrétege, hogy az izráeliek az állat vére alatt – jelképesen – magát az állat életét értették (lásd 3Mózes 17,11). Mivel a vér az életet jelképezi, azaz a halál ellentétét, a vér templomban való széthintése – szimbolikusan – egyfajta tisztítószerként is hatott. Lemossa a templomról a halált és a romlottságot (a bűn természetes velejáróját). A végeredmény pedig az, hogy Isten közvetlenül jelen marad Izráel népével.

Isten ezen engesztelő áldozatok által számolt el Izráel bűnével. Ugyanakkor ezzel a megbízható rendszerrel – a nép bűnössége ellenére – a Vele való kapcsolat fenntartását is lehetővé tette. Ezt a helyettes áldozatot – nevezzük most így – nem az emberek mutatták be azért, hogy a szeszélyes kedélyű istenségek dühét lecsillapítsák. Ennek éppen az ellenkezője történt! Mózes harmadik könyvének leírása alapján láthatjuk, hogy maga Isten biztosítja a helyettes áldozatot az ember számára.

A bibliai állatáldozat szimbolikája Isten igazságosságának és kegyelmének kézzelfogható megjelenítése. Ez emlékeztette az izráelitákat a bűn súlyosságára, valamint a mind az egyéneket, mind a közösség egészét érintő következményeire. És végső soron ezek az áldozatok megmutatták Izráel számára, hogy Isten mennyire meg akar maradni a velük kötött szövetségi kapcsolatban. Azért, hogy valóban királyi papsággá legyenek, akik Isten jóságát tükrözik vissza a világban.

Jézus, áldozat és szeretet

Ha igazán meg akarjuk érteni, hogy az ókori zsidók hogyan is vélekedtek az állatáldozatokkal kapcsolatban, akkor érdemes elolvasnunk, hogy miként írtak róla. És ha igazán meg akarjuk érteni, hogy mindez milyen új fényt vet Jézus áldozatára, akkor is érdemes a korabeli izráelita írásokat tanulmányoznunk. Szerencsénkre János első levele bepillantást enged ezen ősi gyakorlatba és Jézus halálának jelentőségébe egyaránt.

Hiszen ezt a levelet egy olyan ember írta, aki felnőtt koráig minden évben felment Jeruzsálembe a páskaünnepre. Emellett rengeteg állatáldozatot ajánlott fel a templomban. Ezenkívül Galileában és Jeruzsálemben is együtt volt Jézussal. Sőt – ami a legfontosabb –, ő volt az egyetlen férfitanítvány, aki szemtanúja volt Jézus kereszthalálának. János, amikor Jézus haláláról mint a bűneinkért való áldozatról elmélkedik, akkor nem Isten gyűlöletéről beszél. Nem is arról, hogy hogyan akarta elpusztítani az embert. Épp ellenkezőleg! Jézus áldozati haláláról úgy beszél, mint Isten szeretetének legteljesebb kifejeződéséről.

„Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.” (1János 4,9–11)

Hagynunk kell, hogy a Mózes harmadik könyve és Jézus története lerombolják a bibliai állatáldozattal és Isten jellemével kapcsolatos, téves elképzeléseinket. Végeredményben Mózes harmadik könyve, akárcsak a bibliai történet egésze, Istennek az ő jónak teremtett világa iránti szeretetéről szól. És arról a vágyáról, hogy állandóan népe körében legyen.

Fedezd fel a BibliaProjekt többi videóját és anyagait!

---

Támogasd az Alapítvány munkáját!