Régi szertartások és új valóságok
Az engesztelés napja és Jézus halála
- Eredeti cikk: Old Rituals & New Realities: The Day of Atonement and Jesus’ Death
- Szerző:
Tim Mackie és Aeron Sullivan - Fordította: Rácz-Schliszka Gábor és Páll László
- Lektorálta: Páll László
Az ókori izráelita kultúrában az állatáldozatok Isten szeretetének és irgalmának szent szimbólumai voltak. Ugyanakkor ezek előre is mutatnak azáltal, hogy kiemelik az Isten és az ő népe között tátongó hatalmas szakadékot. Ami még akkor is fennáll, amikor Isten közöttük lakik. Ez a feszültség véglegesen csak Jézus élete, halála és feltámadása által oldódott fel. Ráadásul az Újszövetség sokszor utal olyan módon Jézus halálára, ami érthetetlen lenne az Ószövetségben található áldozatok ismerete nélkül. Ebben a bejegyzésben egy konkrét áldozati szertartást, az engesztelés napját, és annak a Jézus halálához való kapcsolódásait vizsgáljuk meg közelebbről.
Az engesztelés napja
Talán feltűnt már (főleg, ha már láttad a Léviták könyvéről szóló videónkat), hogy van valami különleges az engesztelés napjában. Pontosan Mózes harmadik könyvének közepén olvashatsz róla, magát a szertartást csak a főpap végezhette, és ez az egyetlen olyan izráelita ünnepnap, amelyikre a könyv egy külön fejezetet szán. Ezek az ókori áldozatok és szertartások számos dolgot voltak hivatottak szimbolikusan elérni:
- Elrettentették/elfordították Izráelt a bűnbeeséstől (bűnbánat);
- Szimbolikusan megfizették a „váltságdíjat” (vagyis a „tartozást”) a gonosz tettekért (megváltás);
- Jelképesen megtisztították a közösséget és a templomot a bűn egyre csak terjedő rongáló természetétől (megtisztulás);
- Mindezek által Isten jelenléte anélkül maradhatott népe között, hogy fel kellett volna adnia isteni igazságosságát (szövetségi kapcsolat).
Az egyes áldozatfajták (3Mózes 1–7) és tisztulási szertartások (3Mózes 8–15) mindegyike az imént említett négyes cél valamelyik részére fókuszál. Az engesztelés napja azonban nyilvános és látványos módon mindezeket magába foglalja. Az izráeliták még rengeteg bűnnek – és ezáltal rongálásnak és tisztátalanságnak – adtak helyet a közösségükben és a templom területén. Éppen ezért lehetetlen volt Izráel minden egyes vétkéért külön áldozatot bemutatni. Az is egészen bizonyos, hogy különféle bűnök és sérelmek titokban maradtak, és némelyeket soha nem is vallottak meg. Ilyen lehetett egy szexuális vétség, bálványimádás vagy éppen lopás. Így a főpap minden évben bement a sátorba, hogy engesztelő áldozatot mutasson be először önmagáért és családjáért (3Mózes 6; 11; 16,3), majd pedig Izráel nagy családjának egészéért (3Mózes 7; 15; 16,5). Ne felejtsük, hogy ez egy kiemelt nyilvános esemény volt, és az egész közösség mindent abbahagyott, hogy szemtanúja legyen ennek.
I. Megváltás – A tartozás kifizetése
Először is, ezek a vétek- és égőáldozatok szimbolikusan „fedezték” a gonosz tettek által okozott kapcsolati károk „árát”. A vétek az emberek erkölcsi bukását jelenti, ami valódi kárt okoz, legyen az gazdasági vagy éppen kapcsolati. Isten sokkal inkább irgalmasan akar népe felé fordulni, mintsem, hogy megölné őket gonoszságukért. Ezért ezeket az áldozati állatokat adta szimbolikus váltságdíjként, rámutatva arra, hogy a bűn megrongál mindent, ami jó, így magát az életet is. Isten az áldozatok által úgy vállal fedezetet népéért, hogy közben felfedi bűneik fertelmes természetét és azok árát.
II. Megtisztulás – A tisztátalanság lemosása
Másodszor a vér széthintése szimbolikusan „megtisztította” a szent sátrat az Isten jelenlétében élő, megromlott nép bűneitől. A főpap „engesztelésként” vagy „elfedezésként” az áldozat vérét a szent sátor kulcsfontosságú részeire hintette, és így mosta le Izráel bűneit onnan. A szent sátor (és később a templom) minden részében elvégezték ezt a szertartást, de a legfontosabb mégis az volt, amikor a főpap bement a vérrel a legbelső részbe, a Szentek Szentjébe is. Itt állt a szövetség ládája, amiben Isten jelenléte összpontosult. A vérnek e legszentebb helyen való széthintése a megtisztulás legvégső formáját jelentette. Mondhatni, az izráeliták egész évben telepakolták szeméttel Isten nappaliját, de ekkor mindezt az áldozati vérrel eltüntették, „lemosták”. A hely, ahol Isten és Izráel élettere átfedésben van egymással, ismét tisztává és háborítatlanná lett, legalábbis még egy évig.
III. Bűnbánat – Elfordulás a bűntől
Harmadszor Isten kegyelmesen eltávolította a bűnt a nép köréből. Azáltal, hogy ezeket az áldozatokat rendszeresen megismételték, az izráeliták komolyan visszaemlékeztek bűneik következményeire. Ez ideális esetben bűnbánatra, bűneiktől való elfordulásra indította őket. Az engesztelés napja pedig még látványosabb emlékeztetőként szolgált. Ilyenkor ugyanis két bakkecskét kellett föláldozni (3Mózes 8; 10; 16,5). Ebből az egyik volt a „bűnbak”, amelyre szimbolikusan ráhelyezték Izráel minden bűnét, majd kiűzték a közösség falain kívülre, a pusztába (3Mózes 16,20–22). Így „távolították el” Izráel bűneit a közösségből.
IV. Szövetségi kapcsolat – Isten jóságos jelenlétének megőrzése
És végül, ami a legfontosabb: mindez része volt Isten azon tervének, hogy megromlott és lázadó népét azzá a szent néppé formálja, amellyé eredetileg is elhívta őket. Az ókori izráelita nép az engesztelés napját Isten szeretetének megnyilvánulásaként élte meg. Isten semmi kétséget nem akart népe körében hagyni afelől, hogy megbocsátott nekik, megújította őket, és hogy tiszta lappal indulhattak az engesztelés napját követően.
Ó- és Újszövetségi kapcsolópontok
Az Újszövetség úgy írja le Jézus halálát, mint egy áldozatot, ami engesztelést szerzett. Az apostolok is a héber engesztelés szó (kipper) görög megfelelőjével (hilasterion) utaltak rá, ami eredetileg a szó szoros értelmében valaki adósságának „fedezését” jelentette. Mózes harmadik könyve és az azt összefoglaló engesztelés napi áldozat azokra az – Izráel prófétái által is megjövendölt – időkre mutatnak előre, amikor Isten népe már nem lázong többé (Ezékiel 36,16–38), hanem egyszer s mindenkorra bűnbocsánatot nyer (Jeremiás 31,31–34). Jézus élete, halála és feltámadása után az első keresztények megújult látással újraolvasták az Írásokat, köztük a Tóra harmadik könyvét is. Elkezdték felfedezni, hogy a Jézus által véghez vitt tettek képezik azt a valóságot, amelyre az áldozati szimbólumok előre mutattak.
„Mivel a törvényben az eljövendő javak árnyéka van, de nem a mennyei dolgok képe, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évenként rendszeresen bemutatnak, sohasem tudják tökéletessé tenni az odajárulókat.”
A zsidókhoz írt levél 10,1I. Megváltás – A tartozás kifizetése
Jézus halála és feltámadása olyan, akár egy gyémánt: miközben különböző szemszögből tekintesz rá, újabb és újabb oldalát mutatja meg. De az egyik leggyakrabban ismételt kifejezés, amivel Jézus halálának jelentőségét írták le, az a „váltságdíj kifizetése”, vagyis az „engesztelés”. Az ószövetségi időkben a naponkénti áldozatoknak is ez volt a szerepe, az engesztelés napja pedig kimondottan a „váltságdíj kifizetéséről” szólt.
„De az áldozatok évről évre a bűnökre emlékeztetnek. Mert lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el.”
Kizárólag a Teremtőnek áll jogában bűnöket megbocsátani, hiszen végső soron ellene vétkeztünk. Az ember bűne hozta be Isten jó világába a halált, és csak egy élet feláldozása érzékeltetheti, hogy milyen súlyos probléma az emberi gonoszság. Jézus másokért ajánlotta fel életét és halálát helyettes áldozatul. Azzá lett, amik mi vagyunk: a kollektív és egyéni gonoszságunk miatt halálra ítélt emberré. Ő pedig cserébe az életét adta nekünk, utat nyitva ezzel számunkra egy bűnbocsánatot nyert, még a halálon is túlmutató jövő felé.
„Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
„Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk.”
„Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által.”
„Nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.”
II. Megtisztulás – A tisztátalanság lemosása
Az ószövetségi engesztelés napi szertartás nemcsak a bűnök bocsánatát biztosította, hanem szimbolikusan megtisztította a templomot és a közösséget is. Azonban korlátozott érvényű volt és évente meg kellett ismételni. Valamilyen vonatkozásban fogyatkozása is volt, ami nem a szertartásokban, hanem a templom körül lévő emberekben rejlett, akiknek a bűnei évről évre újra felhalmozódtak. Szükség volt tehát valamire, ami nem csupán a templomot tisztítja meg, hanem a megromlott és önző emberi szíveket is.
„(Jézus Krisztus) önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik.”
„Isten akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra.”
„Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.”
„Jézusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”
III. Bűnbánat – Elfordulás a bűntől
Továbbá, Jézus a saját életének feláldozásával nem csak elérhetővé tette számunkra a megbocsátást és a megtisztulást, hanem áldozatával megmutatta azt a szeretetet, mely meg is változtathatja az embert. Emlékezzünk csak vissza a két áldozati bakra! A bűnbakot kiűzték a városon kívülre, hogy szimbolikusan így távolítsák el Izráel bűneit. A cél az volt, hogy ebben meglássák Isten irgalmának csodálatos jelét, és ezt követően engedjék, hogy Isten szeretete hassa át és indítsa el őket egy egészen új élet felé.
„Ezért Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által.”
Jézus halálával a mi bűneink elhagyták a „várost”. Isten többé nem kéri számon ezeket tőlünk.
„Azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.”
„Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.”
IV. Szövetségi kapcsolat – Isten jóságos jelenlétének megőrzése
Végső soron e szertartások célja az volt, hogy helyreállítsák Isten és az ő népe közötti megtört kapcsolatot, hogy így ismét rendeltetésüket betöltő emberekké legyenek. Ugyanígy Jézus halála mindenkor lehetőséget biztosít az embernek arra, hogy minden bukása ellenére újra az élő Isten jelenlétében élhessen.
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?”
Az Istennel való szövetségi kapcsolat megőrzése, gondozása és elmélyítése egy hatalmas téma, amivel érdemes külön is foglalkozni. De reméljük, hogy az engesztelés napja és a Jézus halála közötti összefüggéseket felvázolva Isten irántad való szeretetének egy új vonása tárult fel számodra. Jézusban megláthatjuk Isten őszinte szándékát: ő inkább meghalna, mintsem hogy nélkülünk éljen.
Fedezd fel a BibliaProjekt többi videóját és anyagait!
A BibleProject eredeti tartalmát a Fordított Királyság fordította magyarra és adta közre ingyen. Ha értékesnek találod a munkánk, csatlakozz és támogasd a további magyar tartalmak készítését.
Támogasd az Alapítvány munkáját!