Az étkezés mint bibliai motívum

• Eredeti cikk: Why Is the Lord’s Supper Significant in the Bible?
• Szerző: Shara Drimalla és a BibleProject csapata
• Fordította: Páll László
• Lektorálta: Székely Pál Domokos

Jézus követői évszázadok óta összegyűlnek, hogy közösen vegyenek részt egy úrvacsoraként emlegetett alkalmon. Vannak, akik latinosan kommuniónak nevezik. De akár eucharisztiaként is találkozhatsz vele (a görög eucharisteo igéből származik), ami szó szerint hálaadást jelent.

De miért kell ehhez egy étkezés? És miért éppen ez? Mi az értelme ennek a gyakorlatnak?

Az úrvacsora lényege szerint meghívás az életbe. És ez egy olyan megszólítás, amely már a Biblia legelső lapjain megjelenik.

Az első étkezés

Már közvetlenül a világ megteremtése után Isten mindenkit egy étkezésre invitál.

Kijelöli az első emberpárt képviselőjeként és meghívja őket, hogy saját teremtő hatalmukat és képzelőerejüket felhasználva terjesszék az édenkerti templom rendjét és szépségét a teremtés többi részében (1Mózes 1,26–28). A kert, amelybe az emberiséget helyezi, tele van gyümölcsökkel és megművelendő fákkal. Mindennek a közepén áll az élet fája (1Mózes 2,9). Ez a Teremtő végső ajándékát jelképezi alkotásai számára, ami nem más, mint az Isten saját jóságában és életében való részesedés, illetve mindezek befogadásának lehetősége.

A fa közelsége tehát az élet szerzőjének közelségét jelzi. Az is rendkívül fontos, hogy az élet fáját kifejezetten az emberiségnek szánták: azért, hogy fogyassza azt. Az Úr első parancsa feléjük valójában éppen az, hogy a többi gyümölccsel együtt erről is egyenek. Ez egyúttal egy meghívás Isten saját életének befogadására (1Mózes 2,16)! Hiszen ez az étel átformálja azt, aki eszik belőle. Ez pedig, a történet szavaival, „örök élethez” vezet (1Mózes 3,22).

Az emberiség ezáltal meghívást kap arra, hogy bízzon, illetve részt vegyen abban az életben és bölcsességben, amelyet Isten ingyen kínál fel neki, ennek az ételnek az elfogadásán és elfogyasztásán keresztül. Az emberek azonban elveszítik a hozzáférésüket ehhez, amikor úgy döntenek, hogy a jóságot és az életet saját maguk határozzák meg és emiatt száműzettnek ebből a kertből (1Mózes 3,22–24). Hogyan juthatnának hát vissza az Isten szerinti jósághoz, amelyet az élet fája szimbolizál?

Izráel étkezései

Ahogyan a bibliai történet folytatódik, Isten továbbra is arra hívja az emberiséget, hogy tapasztalja meg az ő életét különféle étkezéseken keresztül.

Miután kiszabadítja az izráelitákat Egyiptomból, meghívja őket, hogy „papok királysága” legyenek, akik ezentúl szövetségeseiként élnek és neki szolgálnak (2Mózes 19,6). Ez a partnerség egy folyamatos választásra kényszeríti őket. Ismét úgy döntenek, hogy ők akarják meghatározni önmaguk számára, hogy mi a jó és mi az élet? Vagy ezúttal elfogadják a nekik felkínált igazi életet?

Isten különféle, lakomákkal egybekötött ismétlődő ünnepeket rendel el, amelyet az év során kell megtartaniuk. Ezáltal olyan szokásokat és gyakorlatokat teremt, amelyek rendszert adnak Izráel életébe (3Mózes 23; 5Mózes 16). Ezt legalább kétféleképpen teszi:

• Először is ezek a meghatározó étkezések arra szolgálnak, hogy mindannyian rendszeresen részt vegyenek a dicsőítésben, a hálaadásban, az emlékezésben és a bűnbánatban. Az évekig tartó gyakorlás révén az ünnepek segítenek Izráel népét hálás, hívő és bizakodó közösséggé formálni, amely osztozik Isten jóságában és életében.
• Másodszor az Úr szándéka szerint ezek az étkezések folyamatosan emlékeztetik népét a vele kötött szövetségre. Ez azonban sokkal több annál, minthogy csak simán az eszükbe juttatja. Az ünnepek ugyanis minden emberi érzékszervet igénybe vesznek – beleértve az ízlelést, hallást, szaglást, tapintást és látást is. Így az ember egésze bekapcsolódhat az emlékezésbe, elmélyítve az Isten által adott szövetségi ígéretekhez való hűség fontosságát, hiszen egyedül ő képes megajándékozni bárkit az igazi élettel.

Az izráeliták ennek ellenére mégis folyton hűtlennek bizonyulnak ehhez a szövetséghez. Állandóan hamis életfákat választanak, amelyek végül önpusztítást, száműzetést és halált hoznak a számukra (2Királyok 21,1–7). Amikor Isten szembesíti az izráelitákat hamis életfáikkal, gyakran a szövetségi étkezések nyelvén szól hozzájuk (Ézsaiás 1,4–6.11–14).

Ebben az időszakban a próféták egy olyan napról jövendöltek, amelyen Izráel kudarca ellenére Isten helyreállítja ezt a megtört szövetséget (Jeremiás 31,31). Ez az az új szövetség, ami kapcsán Isten megígérte, hogy eljön majd a nap, amikor összegyűjti magához a nemzeteket és beteljesíti szövetségi ígéreteit. Bizonyára már sejted, mit fog tenni… — Meghívja őket egy lakomára (Ézsaiás 25,6–9), amit Isten jelenlétében fogyasztanak el, és így ismét az igazi életből falatozhatnak.

Jézus étkezései

Az Újszövetségben tovább folytatódik ez a motívum. Jézus közös étkezésre hív meg sokakat. De ez nem az a fajta lakoma, mint amire az izráeliták bármikor is számíthattak.

A páska (vagyis az Egyiptomból való kivonulás történetét elmesélő, bárány, kovásztalan kenyér és bor elfogyasztásával kísért szimbolikus ünnepi étkezés) idején Jézus csodálatos módon vendégül lát egy többezer fős tömeget. Ezután az emberek csak még több kenyeret kérnek tőle, amire Jézus válasza az, hogy ő az „igazi kenyér”, és ha „esznek belőle”, akkor megtapasztalják az örök életet (János 6,53–59). A táplálkozásra utaló kép tulajdonképpen egy meghívás arra, hogy bízzanak benne és formálódjanak át az ő élete által (János 6,51).

Később Jézus olyan szőlőtőként beszél magáról, amely Isten életét hozza el a világba (János 15,1–5). Ugyanitt azt mondja, hogy azok az ő tanítványai, akik „megmaradnak” benne, mint a tőkéhez kapcsolódó szőlővesszők. Ez a megmaradás áthatja és átformálja az ember életét – gyógyít, átalakít és megújít. Hiszen Jézus az élet új fájaként kínálja fel magát.

Jézus és a páskaünnep

A halála előtti estén Jézus a tanítványaival együtt páskavacsorát tart (Máté 26,26–29; Márk 14,22–25; Lukács 22,15–20). Ezen az alkalmon veszi a kenyeret, megáldja, megtöri és szétosztja a tanítványai között. Majd magához vesz egy pohár bort, hálát ad (görögül: eucharisteo) és a tanítványainak adja. A kenyeret ismét összekapcsolja a testével, a bort pedig a vérével. És végül meghívja tanítványait, hogy ezt egyék és igyák az ő emlékére. Az élet fájáról mondottakhoz hasonlóan ebben az emlékezésben és hálaadásban szintén benne van az élet befogadására való meghívás.

Ezen az étkezésen Jézus egy új szövetséget hirdet meg (Lukács 22,20). E szövetség révén pedig Isten örök élete ismét elérhetővé válik az emberek számára, ám ezúttal rajta keresztül (Márk 1,15).

Egy új szövetség

Elfogatása után később egy hegy tetejére vezették, ahol a római katonák egy másfajta fán – a keresztfán – megölték őt (János 19,16–18). Megtörték a testét és kiontották a vérét azon, ugyanis azt hitték: a halálfájukkal elpusztíthatják őt. De alábecsülték Jézus hatalmát. Megpróbálták elvenni az életét, miközben nem vették észre, hogy Jézus saját akaratából adta oda azt, hasonlóan egy áldozati bárány felajánlásához, az egész világ bűneit elfedezve. Ahelyett, hogy ellenségei ellen harcolna vagy megvédené magát, átmegy a halálon (Galata 3,13–14) és feltámad a harmadik napon! Ebből is láthatjuk, hogy ő egy egészen másfajta áldozati bárány, amelyet egy új szövetségért vágtak le.

Jézus ezúttal az élet és a halál közötti újabb választás elé állít bennünket. Hiszen az új élet fája áll mindannyiunk előtt. Ehetünk és ihatunk belőle, de ez azt jelenti, hogy Megváltónkat követve alázatosan nekünk is át kell mennünk a halálon, hagyva, hogy vele együtt meghaljon az a bennünk lévő, folyton küzdő és védekező ember. Eközben belekapaszkodhatunk az igazi életbe, a mindenki iránt hűséges szeretetbe. Jézusian élni annyit tesz, mint hogy elfogadjuk Isten új szövetségét (Lukács 22,20) – erre pedig egy újfajta szövetségi étkezéssel emlékezünk, illetve ezzel ünnepeljük meg azt.

Az úrvacsora ma

A keresztények éppen ezért rendszeresen részt vesznek ma is az úrvacsorában (vagy kommunióban, eucharisztiában), hogy emlékezzenek és részesüljenek Jézus életének erejében. A kenyér és a kehely egy új szövetséget ünnepel és az élet egy új forrásához köt bennünket. Az erő, amely Jézust visszahozta a halálból, ugyanaz, mint amelyik képes meggyógyítani a saját életünkben lévő romlottságot és hamis, halált hozó fákat, átformálva minket az igazság, a szépség és a jóság embereivé.

Ez az ünnepélyes szertartás a különféle keresztény hagyományokban másként néz ki. Egyesek a kenyeret a borba mártják. Mások közös kehelyből isznak. Vannak, akik kenyér helyett ostyát használnak, vagy éppen a bort szőlőlére cserélik. Az ilyen alkalmak gyakorisága is hagyományonként változik. Hetente, havonta vagy akár évente csak egyszer élnek vele. Egyszóval többféleképpen is meg lehet tartani, és ez rendben is van így. A lényeg, hogy emlékezzünk arra az alázatos ajándékra, amivé Jézus vált számunkra áldozatában, és az új életre, amelyet szintén tőle kapunk. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” – hagyta meg számunkra Jézus (Lukács 22,19).

Ez az étkezés tehát arra hív minket, hogy emlékezzünk Jézusra. Ez az érzékeink számára – az az izráelitáknak adott ünnepekhez hasonló módon – Megváltónk életét és halálát jeleníti meg. Így az úrvacsora nem egy olyan dolog, amit mi teszünk meg Krisztusért; hiszen valójában arra emlékeztet, amit ő tett értünk. Összességében olyan ünneppé válik, amit vele együtt ülünk meg. Mindvégig vele közösségben veszünk részt ebben.

Az eljövendő nagy étkezés, a lakoma

A bibliai történet elején az emberiséget Isten egy életet adó lakomára invitálja.

Ezután, az egész Biblián átívelően, az általa elrendelt ünnepek egész sora jelzi a népnek adott szövetségi ígéreteket, illetve mindezek arra is hívják őket, hogy soha el ne felejtsék Isten irántuk érzett szeretetét és hűségét. Fontos emlékezniük arra a tényre, hogy egyedül ő lehet életük igazi forrása.

A Biblia utolsó lapjain az emberiség egy újabb étkezésre kap meghívást.

Az úrvacsorában való folytonos és ismétlődő részvétel arra emlékeztet bennünket, hogy bármennyire csodálatos legyen is, ez mégsem az utolsó vacsora, amelyet Jézus előkészített nekünk. Amikor visszatér, összegyűjti népét minden nemzetből, törzsből és nyelvből. Ők majd újra hozzáférhetnek az élet fájához (Jelenések 22,2). Hiszen beviszi őket a számukra készített lakomába, ahol örökké tartó és életet adó ünnepségben lesz részük az ő jelenlétében (Jelenések 19,6–9).

Az úrvacsora tehát Jézus életére és munkájára emlékeztet, és az ő új szövetségének népeként pecsétel el bennünket. Teszi mindezt úgy, hogy eközben előrevetíti azt a végső dicsőséges lakomát, ami vár ránk. Az úrvacsora tehát az eljövendő dolgok előízeként szolgál – az igazi életbe kóstolhatunk bele. Miközben gyakoroljuk ezt az új szövetségi étkezést, ébresszen bennünk reményt Megváltónk visszatérésére, és ébresszen hálát is azért, aki ő és amit tett értünk!

Fedezd fel a BibliaProjekt videóit és anyagait!