A teremtés az ősi kozmológia szemével
Az 1Mózes 1 behatóbb vizsgálata
- Eredeti cikk: Creation through the Lens of Ancient Cosmology
- Szerző:
a BibleProject csapata - Fordította: Páll László
- Lektorálta: Székely Pál Domokos
„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.”
1Mózes 1,1A Biblia nyitósora egy mondatban összefoglalja Isten minden – a következőkben leírt – teremtő tettét.
Bizonyára ismerősen hangzik már számodra a fenti szentírási idézet, de álljunk meg egy pillanatra! Gondold csak át: mi jut eszedbe, amikor azt olvasod, hogy Isten teremtette a mennyet és a földet?
Ha elképzeled a mennyországot, mi tárul a szemeid elé? Felhők? Gyöngyházkapu? Aranyfalak? Valami misztikus, szellemi várost próbálsz magad elé látni, ahová némelyek – hitük szerint haláluk után mennek? Ha a te esetedben is találó ez a leírás, akkor most arra kérlek, hogy felejtsd el mindezt. Mert a bibliai szerzők itt valami egészen másra gondoltak.
A menny mint égboltozat
Héberül a „menny” szó szerint „az eget” jelenti (sámajim). Ez az a hely, ahol a madarak repülnek és a felhők lebegnek. Innen jön az eső és itt tündökölnek éjszaka a csillagok. Ezért mondhatja Isten Salamonnak: „Bezárom az eget, hogy ne legyen eső” (2Krónikák 7,13). A zsoltáros is így fogalmaz: „…látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél” (Zsoltárok 8,4). Az 1Mózes 1,1 értelmezése tehát ugyanolyan pontos marad, ha így fogalmazunk: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” Az emberek élettere a föld, ami pedig felettük van, az az ég. A történet előrehaladtával a két világot végig külön kezeli az elbeszélés, így még az állatokat is erre a két csoportra: égi, illetve szárazföldi állatokra osztja fel.
Elsőre lényegtelen információnak tűnik: Isten megteremti a puszta eget és földet? Ez ugyan klassz dolog, de mégsem olyan izgalmas, mint ha ehelyett egy túlvilági helyet teremtene, ahol angyalok élnek. De gondolj arra, hogy az ókori olvasókat megigézte az égbolt. Hiszen annak világa emberileg elérhetetlen volt, továbbá ezt tekintették a különféle szellemi lények élőhelyének. Az ókori gondolkodók csodálhatták az eget, de nem tapasztalhatták meg első kézből. Az égtől függtek a víz és napfény miatt, de nem tudták megragadni a valóságát. Ebből a szempontból az, hogy Isten elválasztotta az eget és a földet, azt jelentette, hogy megkülönbözteti azt a területet, amelyben az emberek élnek és amelyet megtanulhatnak irányítani, attól a valóságtól, amelyet az emberek látnak ugyan, de nem képesek teljesen megragadni. Az egek hatalmasak és erősek. Szó szerint felettünk állnak – hatalmi pozícióban –, és egy életen át függünk tőlük.
Mindezt szem előtt tartva talán már kezded érteni, hogy az „ég” szó miért lett egyúttal Isten birodalmának, a mennyeknek a kifejezőjévé. Az égbolt tökéletes metaforája Isten uralmi területének és lakhelyének, annak minden dicsőségével és transzcendenciájával. Amikor az „ég” alatt egyúttal a „mennyet” is értjük, akkor nem egy Isten fizikai helyzetével kapcsolatos spekulációba bocsátkozunk. Ez valójában az ő magasztos státuszára és tekintélyére utal.
Egyszóval, amikor úgy fogalmazunk, hogy Isten a mennyben él, az alatt azt értjük, hogy osztozik az ég fenséges tulajdonságaiban. Erről tanúskodnak a következő szentírási igehelyek is:
„Mennyei magasságban van az Isten!”
„Az ÚR letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent.”
A Bibliában az égbolt az a hely, amelyről a bibliai szerzők mint Isten lakhelyéről beszélnek. De az 1Mózes 1-ben Isten nem egy természetfeletti helyet teremt, ahol az emberektől elkülönülve élhet. A Biblia legelső fejezete valójában arról szól, hogy Isten megteremti a felettünk lévő eget és az alattunk lévő földet. Majd tovább olvasva azt találjuk: az emberiség közé jön, hogy a földön lakjon velünk.
A föld, a tenger és a föld tartóoszlopai
Az 1Mózes 1,1-ben található héber ’erec szó a „földet” jelenti. Magyarul a Föld szót sokszor az egész bolygóra utalva használjuk, de az ’erec egyszerűen a „földre” utal. Mi is csak pár száz éve fedeztük fel, hogy a Föld valójában egy világűrben keringő égitest. Az ókori emberek (és a mai laposföldhívők) képzeletvilágában a föld korong alakú, amit olykor „földkerekségnek” neveznek (lásd Ézsaiás 40,22).
Ha elég messzire megyünk a szárazföldön bármelyik irányban, előbb-utóbb egy végeláthatatlan víztömeghez érkezünk. Ezért van az, hogy ókori képzetek szerint az élhető földet káoszvizek, vagyis tengerek veszik körül. A tenger a másik, ember számára meg nem hódítható terület. Ha túl messzire merészkedsz, vagy megfulladsz, vagy élve felfalnak. A káoszvizek az ókori gondolkodásban tehát a teljes rendezetlenség vagy „semmiség” megtestesítői voltak.
De mi akadályozza meg, hogy a szárazföld egyszerűen elsüllyedjen a vízben? Mi akadályozza meg, hogy a rendezett világ, amelyben az emberek élnek, elmerüljön a káoszban és rendetlenségben? A világot a „föld tartóoszlopai” tartják vissza attól, hogy elsüllyedjen az alatta lévő vizekben (lásd Zsoltárok 75,3 és 1Sámuel 2,8). Ez is egy ókori gondolat, amelynek lecsapódásával találkozhatsz a Bibliában.
Íme a háromosztatú kozmosz ábrája, ahogyan azt az ókorban élt emberek elképzelték:
Menny (ég és égboltozat) — Föld (föld, az emberek birodalma és a Seol, az árnyak világa) — Tenger (alsó és felső vizek)
A teremtés bibliai sorrendje [kattints a szövegre]
- nap: fény
- nap: vizek elválasztása
- nap: szárazföld és tenger elválasztása
- nap: világító égitestek
- nap: égi és vízi élőlények
- nap: szárazföldi állatok és az ember
- nap: nyugalom
Elsőre talán furcsának vagy akár primitívnek tűnhet a világegyetemet ebben a hármas felosztásban (ég, föld és tenger) szemlélni, de fontos látnunk, hogy a bibliai szerzők kozmológiája éppen ez volt. Ha rájövünk, hogy miként látták ők a világot és annak eredetét, a bibliai történet nagy része menten világosabbá válik. De most nem az a célunk, hogy ókori kozmológiai órát vegyünk, hanem az, hogy többet értsünk meg magáról Istenről.
A teremtés célja
Isten úgy képzelte el a teremtett világot, hogy abban a menny és a föld egy legyen. Nem azért, hogy önmagában az ég és a föld egy legyen, hanem hogy Isten szférája (a menny) és a mi szféránk (a föld) szoros egységben létezzen. Ezt a képet találjuk Mózes első könyvének elején. Az 1Mózes 2-ben azt olvassuk, hogy az emberek Isten képmására lettek teremtve, hogy vele együtt uralkodjanak a földön. Ez az Éden kertjének egységes képe. Az 1Mózes 3-ban már azonban azt látjuk, hogy az emberiség hogyan mondott le erről a hivatásáról, és hogyan kellett elhagynia az Éden kertjét. Ez a menny és a föld szétszakadásának tragédiája.
Ezért olyan jelentős, hogy Jézus feltámadása után felment a mennybe. Jézus az, aki emberi természete szerint Isten igazi képmása volt, „aki miután felment a mennybe, Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők” (1Péter 3,22). Ezzel a cselekedetével Jézus újraegyesíti a mennyet és a földet, és helyreállítja Isten eredeti elképzelését a teremtésről.
Jézus Istennel együtt uralkodik a mennyben, de a Biblia utolsó képsora az, ahogyan ez az uralom visszatér a földre.
A Biblia az újjáteremtés aktusának leírásával ér véget – az ég és a föld ismét újjá és egységessé válik. És ebben az új teremtésben már nincsen tenger. (Ne felejtsd: a tenger itt a káosz és a semmiség képe.) Az utolsó képkocka tehát azt mutatja, amint Jézus az egész teremtést új egységbe hozza, és beteljesíti a teremtett világ és az emberiség Isten által elképzelt végső célját.„És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé.”
Fedezd fel a BibliaProjekt videóit és anyagait!
A BibleProject eredeti tartalmát a Fordított Királyság fordította magyarra és adta közre ingyen. Ha értékesnek találod a munkánk, csatlakozz és támogasd a további magyar tartalmak készítését.
Támogasd az Alapítvány munkáját!